Melvin Sutton összes bejegyzése

Közbeszerzési szakértő: eszik vagy isszák?

A közbeszerzési szakértő és a pályáztatási rendszer

Alapvetően a közbeszerzésről mindenkinek van némi fogalma, és ehhez mérten igen határozott meggyőződése is. Tudom, hogy hajlamosak vagyunk mindenről nagyon határozottan gondolkodni, mintha minden témának születési előjogunk alapján volnánk szakértői. Mégis a közbeszerzés cseppet sem megosztó módon egyaránt száraz és súlyos következményekkel bíró területként él a köztudatban. Ennek van is némi alapja. Ellenben nem kell azt feltételezni, hogy ebben a kihívásban egyedül kell helyt állunk. A közbeszerzési szakértő pontosan azért van, hogy elkalauzoljon bennünket a közbeszerzési és pályáztatás útvesztőiben.

Általánosságban elmondhatjuk, hogy a közbeszerzési szakértő feladata a folyamatok és tevékenységek jogszerűségét felügyelni. Viszont …

Mire jó a puffer tároló?

A puffer tároló mibenléte

A puffertartály, más néven puffer tároló a mai modern fűtésrendszerek kiegészítő eleme. Az alkalmazás elvi alapjai könnyen megérthetők, de némi fűtésrendszeri ismeretet azért igényelnek. Hogy is működik tehát általában a ház vagy lakás fűtése? Valahol mindenképpen adott egy hőtermelő egység. Ez esetek többségében egy kazán valahol messze a központi fűtésnél vagy az alaksorban a műszaki szobában, vagy bárhol máshol, ahol elhelyeztük. Az itt termelt hőt egy közvetítő közeg, általában fűtővíz juttatja el a hőleadó testekhez, amik legtöbb esetben radiátorok, bár újonnan már inkább padlófűtést szokás beépíteni.

Na, mármost ennek az egész rendszernek van egy hatásfoka, amivel …

A szalon felújítás

Mikor szükséges a szalon felújítás?

Régóta vannak jelen a piacon gépjárművek, amióta pedig szinte minden magyar háztartáshoz tartozik egy kocsi, elengedhetetlen, hogy legyen kellő számú autójavító műhely. Vannak azonban olyanok, akik nem csupán a puszta funkcionalitás, vagy az élvezet kedvéért vesznek autót, de fontos számukra a megjelenés, a márka. Ez értelemszerűen egy olyan réteg, aki valamivel többet engedhet meg magának, ám ahogy az elvárható egy drágább, nívósabb terméknél, a pénzért szolgáltatást is kell nyújtani. Aki vett már autót nem használtan, valószínűleg ugyanúgy egy szalonba látogatott el. Több modell közt megtekinthetjük a különbségeket, kipróbálhatjuk az autót. Ugyanakkor ez egy olyan hely, …

A lepkeszúnyog nyakörv felbukkanása

Mi az a lepkeszúnyog nyakörv?

Az utóbbi években egyre másra kerülnek fel az állatkereskedések polcaira, kínálatába a lepkeszúnyog nyakörv termékek. Hazánkban azonban sokan értetlenül állnak a kérdés előtt: lepkeszúnyog nyakörv? Az meg mi? Hiszen szúnyog ellen minek védeni a kutyát, pláne lepke ellen? Az elnevezés igen ártatlannak állítja be a vérszívókat, ugyanakkor halálos kimenetelű betegségről beszélünk. A felelős állattartás hagyományaiba hazánkban értelemszerűen nem tartozik bele, hogy lepkeszúnyog ellen védjük kedvenceinket, hiszen sokan azt sem tudják, hogy van ilyen állat.

A lepkeszúnyog nyakörv nem egyenlő a bolhairtó nyakörvvel. Egy teljesen már élőlény ellen véd, bár tény és való, hogy a lepkeszúnyog …

A macska magazin felépítése

A macska magazin napjainkban

Anno a macska magazin általában azt a havonta megjelenő újságot jelentette, amely valamivel jobb minőségű papírra nyomtatva járta körbe a cicás témákat a kilencvenes években. Biztos, hogy volt benne egy cikk a helyes szőrápolásról, vagy táplálásról, egy meg egy sztárról, akinek meg mit ad Isten, pont van egy macskája. Biztos, hogy volt minden harmadikban valami termékminta, esetleg ajánló, mit próbálhatsz ki a macsekoddal, vagy akár egy kupon. Nem hiányozhatott a naptár sem, ahol szebbnél szebb képeken csodálhatjuk szebbnél szebb állatok szende pofiját. Ami még tutira volt benne az a fajtaleírás.

Manapság a macska magazin azonban nem …

Kazán típusok a piacon

Milyen kazán jön szóba, ha a gázkazánt kizártuk?

Hazánkban az egyik legelterjedtebb fűtési mód a gázkazán telepítése. A gáz olcsó, bár jár számos hátránnyal is a használata. Egyfelől nincs mindenhova bevezetve, innentől kezdve kényszerhelyzetben vagyunk. Ugyanakkor a gázkazán beüzemelése – mivel az égéstermék egészségre és környezetre egyaránt káros – szigorú szabályokat és előírásokat kell kövessen. Ez macerás. Hovatovább költséges is lehet, mert a gázkazán beüzemelésének elengedhetetlen feltétele ezeknek megfelelően egy kémény.

Ezzel szemben van olyan kazán típus, ami más energiaforrásból oldja meg otthonunk felfűtését. Ezek közül az egyik legkézenfekvőbb az elektromos áram, illetve a tüzelés, de létezik geotermikus energiát felhasználó …

A látásvizsgálat fontossága

A látásvizsgálat gyakorisága

Akik már gyerekkoruk óta rendszeresen játnak szemészetre tudják, hogy a látásvizsgálat hogyan is működik. Amíg az ember serdül, akár fél évente, bizonyos időszakokban havonta is lehet, hogy ellátogat az optikushoz, hogy a látásában beállít változásokat nyomon tudják követni. Ahogy az ember lába, úgy az ember szeme is nő még ilyenkor és ezzel együtt változhat a dioptriaszám. Ez nem az az időszak, amikor az ember hosszútávra csináltat szemüveget. Akik így nőnek fel, már nem is sokallják azt az évi egy alkalmat, amikor látásvizsgálat kontroll miatt keresik fel a szemészüket.

Ellenben az alapvetően tisztán, élesen látó társaikkal, akik maximum …